hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

érdemes a kötvénypiacon tartani a szemünket

„A kamatcsökkentési ciklus után is jól teljesít a hazai állampapírpiac, ennek köszönhetőn folyamatosan növekszik a kötvényalapok állománya. Jelenleg több mint 1200 milliárd forint megtakarítás van kötvényalapokban, amelyek nagy előnye, hogy az állampapírokhoz képest jóval nagyobb likviditást nyújtanak, és olyan befektetések is elérhetőek vele, amelyeket közvetlenül nem lehet megvásárolni. Mivel a jövő év elején jó esély van a hazai alapkamat csökkentésére, ezért a kötvénypiacon a továbbiakban is stabil hozamokra lehet számítani” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

a K&H negyedszerre is „Az év bankja Magyarországon”

A „The Financial Times” által kiadott „The Banker” nemzetközi szakmai banki és pénzügyi magazin idén immár negyedik alkalommal ítélte a K&H-nak „Az év bankja Magyarországon” elismerést.

ismét nagy hangsúlyt kap az értékmegőrzés a befektetési alap piacon

„Folytatódik a befektetési alap piac növekedése, azonban zaklatott piaci mozgások miatt a hozamkeresés mellett újból előtérbe került az értékmegőrzés. Ezt mutatja, hogy a vegyes és a kötvényalapok töretlen népszerűsége mellett újból növekedtek a pénzpiaci alapokban elhelyezett megtakarítások” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

albérletbe is nehezen költözik a fiatal

Továbbra is a szülői házban él a 19-29 éves városi fiatalok több mint 60 százaléka. Az önállósodás egyik kézenfekvő útjának tűnő albérletet, önálló bérleményt ötödük választotta. Többségében kettesével vesznek ki egy lakást, amelyért átlagosan 29 ezer forint bérleti díjat fizetnek fejenként. Rezsivel együtt 53 ezer forintra van szükség havonta az önállósodás első lépéshez.

Nagy-Britannia átveheti az EU gazdasági motorjának szerepét

Az Európai Unió gazdasági szálait és a történelmileg erős amerikai kapcsolatot egyaránt hasznosító, önálló devizával és jegybankkal rendelkező brit gazdaság az elmúlt időszakban látványosan erőre kapott, így a következő években átveheti az EU gazdasági motorjának szerepét. A kedvező növekedési kilátások miatt a szigetország így befektetési szempontból is ígéretes, ezt a hazai befektetők most két zártvégű befektetési alappal is kiaknázhatják.

hitelkártya, debitkártya

mi legyen a tárcában? tippek az okos bankoláshoz

Ahhoz, hogy a hitelkártyánkat okosan használjuk, több szempontot érdemes mérlegelni. A K&H javaslataival kedvezőbb lehet a hó végi mérlegünk.

díjazták a turbócsigát

kilencedik EFFIE-díját kapta a K&H Bank

A K&H Csoport idén a kilencedik EFFIE-díjjal térhetett haza a 2014-es reklámhatékonysági verseny díjkiosztójáról. Ezúttal a tavalyi személyi kölcsön kampányt értékelte bronz EFFIE-vel a neves szakmai zsűri. A K&H gyors folyósítású személyi kölcsönét szimbolizáló turbósebességre kapcsoló óriás csiga az előzetes várakozásokat felülmúló üzleti eredményeket hozott a Bank számára.

10 évesek a K&H vegyes alapok

„A 10 évvel ezelőtt indított vegyes alapok célja az volt, hogy egyetlen befektetési alappal elérhetővé tegyük a különböző befektetési eszközöket, részvényeket, kötvényeket, pénzpiaci befektetéseket. Az eltelt időszak alatt sokat változtak a tőkepiacok, így jól látható, hogy a megfelelő stratégia szerint kiválasztott alapok jelentős hozamot nyújtanak, többségük megduplázta értékét. A vegyes alapok iránt továbbra is nagy igény mutatkozik, jelenleg az egyik leggyorsabban növő befektetési alap kategória” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

digitális csatornák, bankfiókok száma vagy a szakértők nyomnak többet a latban?

10 tipp a bankválasztáshoz

Bárkivel előfordulhat, hogy valamiért új bankot kell választania. Ilyenkor sokféle szempontot kell mérlegelni, hiszen hosszútávra szól döntése, ráadásul egy rossz választásnak zsebre menő következményei is vannak. A K&H javaslatait követve bárki gyorsan megtalálhatja a neki legmegfelelőbb pénzintézetet.

a befektetéseknél is a több lábon állás javasolt

összefoglaló a K&H befektetői klubról

A tőkepiaci árfolyammozgások felhívják a figyelmet arra, hogy a befektetéseknél is a több lábon állás, azaz többféle befektetési eszköz együttes alkalmazása a célszerű, ami már egyetlen befektetési alappal is elérhető. 2015-ben a gazdasági folyamatok az ideitől lényegesen eltérőek lesznek, ami a megtakarítások szempontjából is meghatározó. Csak az a megtakarító bízhat majd az inflációt meghaladó hozam elérésben, aki egy jól összeállított portfolióval nyit a tőkepiacok irányába – hangzott el a K&H befektetői klub budapesti rendezvényén.

átlagosan közel 7 milliót vettünk fel hitelként szeptemberben

a hiteligények alapján jelentősen megnőtt a lakásvásárlások száma

A K&H Csoport adatai alapján szeptemberben jelentősen felfutottak a lakásvásárlások, legalábbis a hiteligények ezt mutatják. Átlagosan 6,8 millió forint hitelt vettek fel az emberek. Budapest mellett Kecskeméten, Győrben, Debrecenben és Székesfehérváron igényelték a legtöbb lakáshitelt.

izgalmas lesz az év vége a tőkepiacokon

K&H trendmonitor 2014 Q4 – befektetési ajánlás

A részvénypiacokban van még lehetőség, csakúgy, mint a hazai állampapírpiacon, így aki magasabb hozamot szeretne elérni befektetéseivel, van miből válogatni. Az őszi tőzsdei visszaesést követő nyomott részvényárfolyamok miatt pedig most kifejezetten érdemes kihasználni a lehetőséget a részvényvásárlásra” – hangsúlyozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója

ismét a K&H az év biztosítója

az ügyfelek választották a legjobbnak a K&H biztosítóját

Ismét a K&H biztosítóját választották a legjobbnak az „Év Biztosítója 2014” szavazáson, ahol az ügyfélszavazatok alapján a szolgáltatási kategóriában diadalmaskodott a társaság. A díj egyben fontos visszajelzést is jelent a fogyasztói igényekről a novemberi biztosító választó kgfb kampány előtt. A K&H biztosítója növekvő érdeklődésre, és jövőre fokozottabb tempóra számít a biztosítási piacon, a bővülésnek pedig többek között a casco és kgfb lehet a motorja.

Családbarát vállalat díjat nyert a K&H

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Családbarát Vállalat 2014 Különdíját kapta meg a K&H nagyvállalati kategóriában. A díj odaítélésének indoklása szerint a Bank kiemelkedően sokat tett a családbarát munkakörülményekért.

folytatódik az eddigi trend a befektetési alap piacon

„Több mint 60 milliárd forint új tőke áramlott szeptemberben a befektetési alapokba, leginkább a rövid kötvény és a vegyes alapokba. Az egy hónapja eső piacok miatt ez a két alapkategória továbbra is vonzó lehet a befektetőknek, hiszen az egyik fokozott biztonságot, mégis a piacinál magasabb hozamlehetőséget, a másik pedig egy komplett portfóliót kínál a megtakarítók számára” – tájékoztatott Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Lássuk meg a rászorulókat!

Az ENSZ közgyűlése 1992 decemberében a Szegénység Elleni Küzdelem Világnapjává nyilvánította október 17-ét. De mit jelent pontosan a szegénység? Ki számít szegénynek? És mit jelent a gyermekszegénység? Ezekről készített rövid összefoglalót a K&H Csoport, amely egy hónappal ezelőtt jelentette be a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérséget támogató, K&H a hátrányos helyzetűekért programját.

szolidabb eredmények várhatók a kkv szektorban

A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó pénzügyi várakozásai tovább mérséklődtek, átlagosan 5,3%-os árbevétel és 3,5%-os eredménynövekedést feltételeznek. Az ismételt csökkenés ellenére ezek az értékek továbbra is felülmúlják az elmúlt pár évre jellemző várakozásokat. Pénzügyeik jövőbeni alakulását tekintve a mikrovállalkozások, míg a szektorok közül egyedül a szolgáltató cégek várnak átlag feletti növekedést – derül a ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

A világháló veszélyei

az adathalászatról röviden, hogy "ne fogjanak ki minket" a bűnözők

Ismét szeretnénk felhívni minden ügyfelünk figyelmét néhány nagyon fontos dologra az internetes adathalászattal kapcsolatban.

folytatódik az idei trend, szűkül az agrárolló

Augusztusban tovább folytatódott az év elejétől tartó trend, tovább szűkül a növényi és állati termékek árai közötti agrárolló. Ez az állattenyésztők számára mindenképpen kedvező, így az állatlétszám alapján megítélt uniós forrásokhoz érdemes lehet elgondolkodni az állomány növelésében. A növényi termékek esetében a betakarítási szezon a vártnál nagyobb mennyiségű, ugyanakkor alacsonyabb minőségű termést hozott, így a jobb, malmi minőségből megindult a készletezés” – nyilatkozta Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

a hátrányos helyzetű gyerekek és a befektetők is nyernek a sportbefektetéssel

K&H mozdulj! tőkevédett alap

„Ma már százmilliók életének része a rendszeres testmozgás, amely hatalmas üzlet a sportruházatot, sporteszközöket gyártó cégek számára. A K&H mozdulj! tőkevédett alap ezért a sportszektor legnagyobb cégeinek részvényei után kínál hozamot a befektetőknek. Az alap egyben része a hasonló elnevezésű társadalmilag felelős programnak, amelyben az ország leghátrányosabb térségeinek óvodái és iskolái pályázhatnak sporteszközökre, segédeszközökre, tornatermi berendezések beszerzésére, másfél millió forint értékben” – tájékoztatott Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.

Mesékkel, zenével és falfestéssel gyógyít a kórházakban a Kistehén

A Lelki Egészség Világszövetségének kezdeményezésére 1994 óta október 10. a Lelki Egészség Világnapja. Ez alkalomból a Kistehén Felhős mesekönyv két szerzője – Kollár-Klemencz László és Igor Lazin – is csatlakozott a K&H gyógyvarázs mesedoktorok programjához, és zenével, mesével valamint falfestéssel járult hozzá a beteg gyerekek lelki és testi egészségéhez.

ideje kockáztatni

K&H trendmonitor 2014 Q4

„A világgazdaság növekedése továbbra is támogatja a részvénypiacokat, de a Fed kamatemelése és a geopolitikai feszültségek miatt időszakosan nagyobb korrekciókra lehet számítani. Idehaza marad az alacsony kamatkörnyezet, így az infláció növekedése esetén pozitív reálhozam eléréséhez érdemes kockázatosabb eszközök irányába mozdulni. A forint esetében az utolsó negyedévben már kiegyensúlyozottabb árfolyamra számítunk” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója

nem javult tovább a vállalkozások bizalma

Az elmúlt egy év folyamatos növekedése után a harmadik negyedévben nem javult tovább a vállalkozások bizalma, a hazai vállalkozások következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index -10 ponton stagnál. A változatlan eredmény mögött azonban az áll, hogy a kkv-k helyzetét leginkább meghatározó tényezők nagymértékben, de ellentétes irányba mozogtak, így azok hatásai kioltották egymást. Nagyot javult a kkv-k közterhek változásra vonatkozó várakozásai, miközben pénzügyeik és versenyhelyzetük alakulását pesszimistábban látják jelenleg - derül a ki K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból.

CSR Best Practice elismerésben részesült a K&H

Az egyik legkiemelkedőbb elismerésben részesült a K&H Csoport társadalmi-felelősségvállalási tevékenysége: a Bank egyike annak a 6 vállalatnak, amelyek elnyerték a Magyar PR Szövetség CSR Best Practice 2014 díjat.

egyszerűsödik a lakáscélú támogatások juttatása

„Az adó- és járulékmentesen nyújtható lakáscélú támogatást a cégek egyelőre mérsékelten alkalmazzák, holott nagy az érdeklődés, és a bérköltségek jelentős része megtakarítható vele. A K&H napokban bevezetett AMULETT szolgáltatása mentesítheti a munkáltatót az ellenőrzési és adminisztrációs feladatoktól, ezzel leegyszerűsítve a kedvezményes cafeteria juttatás alkalmazását” – mondta el Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

emelkedés előtt a biztosítási piac

az öngondoskodás, az autó- és a lakáspiac lehet a bővülés motorja

Fordulatra számít a K&H biztosítója: az elmúlt évek gyengébb teljesítménye után a következő időszakban néhány százalékos növekedésre lehet számítani, jövőre pedig az ideinél fokozottabb tempó várható. A bővülésben elsősorban a nyugdíjbiztosítások, a lakásbiztosítások és az autóbiztosítások – casco és kgfb - játszhatják a főszerepet. A K&H biztosítója arra számít, hogy a biztosítási piac valamennyi lényeges szegmensében idén 5 százalék alatti lehet a növekedés, míg a rendszeres életbiztosításokból származó díjbevétel növekedésének mértéke akár meg is haladhatja az 5 százalékot.

zsebtolvaj-biztos tárcát sajnos még nem találtak fel

5+1 tipp, hogy minél kisebb kár érjen minket, ha kirabolnak

Bárkivel előfordulhat, hogy egy óvatlan pillanatban ellopják a pénztárcáját. Ilyenkor a tényleges kár mellett sok bosszúságot okoz az is, hogy további időráfordítást és költséget jelent az elvesztett iratok, bankkártyák pótlása. Ha megfogadja a K&H Bank javaslatait, csökkentheti az anyagi kárt és a kényelmetlenségeket is.

A meseolvasás titkai

Szeptember 30-a Magyar Népmese Napja

A Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére, 2005 óta Benedek Elek, a nagy mesemondó születésnapján ünnepeljük a Magyar Népmese Napját. A K&H, mint a K&H gyógyvarázs mesedoktorok program szervezője ez alkalomból is a mesélésre bíztat a beteg gyerekek mielőbbi gyógyulása érdekében.

elengedne egy elsőst több ezer forinttal otthonról?

egyre népszerűbbek a kényelmes és biztonságos osztálykasszák

Mind több osztályban döntenek úgy, hogy az osztálypénzeket, különböző befizetéseket bankszámlán keresztül intézik. Az osztálykassza, például a K&H trambulin osztálykassza egyrészt kényelmes megoldás, mert nem kell borítékokat küldözgetni a gyerekeken keresztül a megbízott szülőnek, tanárnak, másrészt biztonságos, mert minden tranzakció nyomon követhető.

fokozódik a befektetők hozamkeresése

„Az alacsony kamatkörnyezet miatt a befektetési alap piac növekvő trendje a továbbiakban is folytatódni fog, az egyes alaptípusok között azonban átrendeződésre lehet számítani. A jegybanki kamatcsökkentési ciklus befejeztével a hazai kötvénypiacon nem várható jelentősebb hozamcsökkenés, sőt, a Fed készülődő kamatemelésének hatására akár hozamemelkedésre lehet számítani. Emellett az infláció növekedésével a reálkamatok is eltűnnek, így a befektetők hozamkeresése fokozódhat, és a kötvények és pénzpiaci befektetési felől erőteljesebben a vegyes és részvényalapok irányába mozdulhatnak” – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója