hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

a K&H alapok kezelője: segítettek a forintnak, fordulat külföldön

Bár a forint a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentései ellenére erősödni tudott az utóbbi hetekben, az euró jegyzése tartósan 350 forint alá került, ami elsősorban a dollárnak köszönhető. Az amerikai deviza ugyanis látványosan gyengült többek között az euróval szemben, ez pedig általában és most is kedvez a feltörekvő piaci devizáknak - derül ki Kovács Mátyás, a K&H alapok kezelőjének szenior elemzőjének legfrissebb elemzéséből. Az amerikai piac helyett pedig az európai tűnik most a jobb választásnak.

mennyivel lett drágább a fiatalok élete? Kié lett olcsóbb?

A fiatalok 18 százaléka többet költött a járványhelyzetben, 36 százalékuknál viszont csökkentek a kiadások - áll a K&H ifjúsági indexében, amely szerint jelentős eltérések láthatóak a 19-29 évesek költéseiben, például míg a nők 25 százaléka nagyobb kiadásokkal szembesült, a férfiaknak csak a 12 százaléka költött többet a járvány miatt. A K&H szerint a bankkártyás fizetéseknél, így a fiatalok vásárlásainál is megjelent a járványhatás, ez pedig hozzájárulhat a készpénzes fizetés visszaszorulásához.

ezt tanulhatják a most induló cégek a „Cápák között” vállalkozásaitól

Elhivatottak és kreatívak – többek között ebben erősek a Cápák között műsorba jelentkezett vállalkozások saját elmondásuk szerint, emellett bíznak termékük piaci sikerében, és a megfelelő csapat összeállításával is jól boldogulnak. Mindez azonban még kevés egy cég sikeres működtetéséhez és fejlesztéséhez. A K&H ezért a „Cápák között” versenyzők tapasztalatai alapján megmutatja azt a néhány kritikus pontot, amely döntően meghatározza egy vállalkozás sikerét.

K&H: fiatalok, fizetés, járvány - megjött az eredmény

A fiatalok 52 százalékának csökkentek a bevételei a járvány kitörése óta. A csökkenést érzők átlagosan mintegy 60 ezer forintról voltak kénytelenek lemondani a járvány kitörését követő időszakban – derül ki a K&H ifjúsági indexének legfrissebb adataiból. A 19-29 éves korosztály tagjainak harmada kevesebb fizetést kapott a munkahelyén. Szintén jelentős, 46 százalékos azoknak a tábora, akik a szülők kisebb-nagyobb mértékű bevételcsökkenéséről számoltak be.

helyi termelés és szezonális étkezés jelenthet megoldást

a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat nyertesének válasza az éghajlatváltozás mérséklésére

A mezőgazdaságban komoly kihívást jelent az éghajlatváltozás, amelynek előidézői között szerepet játszik az áruszállítás is. Környezetünk védelméért így az élelmiszertranszport visszaszorításával és a helyi termelés elősegítésével is sokat tehetünk– mutat rá pályamunkájában Huber Anita, a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat egyik díjazottja. A fiatal agrárhallgató kiemeli, hogy ezt a folyamatot a hazai termelők támogatásával, a lokális piacok népszerűsítésével, valamint a szezonális étkezés elterjesztésével lehet elősegíteni.

a felkészítő tanárok 90 százaléka használt oktatóappokat a digitális oktatás ideje alatt

Idén először, éppen a tizedik K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő középdöntője és döntője a megszokott személyes verseny helyett online platformra került át. Az egész tanéven átívelő pénzügyi vetélkedő szervezői kíváncsiak voltak, hogy hogyan vették a felkészítők az online középdöntőre és döntőre való felkészülés akadályait, valamint a digitális oktatásra való átállás esetleges nehézségeit – ezért 2020 júniusában kérdőívvel keresték meg a végső online fordulókba jutott csapatok felkészítő pedagógusait.

így szerezz forrást kezdő vállalkozásodhoz!

Az induló cégek számára az egyik legnagyobb fejtörést a fejlődéshez szükséges megfelelő mennyiségű tőke bevonása okozza. Mivel egy vállalkozás, érettségének különböző fázisaiban eltérő módon juthat pénzhez, fontos tudni, hogy a kezdeti szakaszban milyen lehetőségek állnak rendelkezésre. Az induláskor a leggyakrabban saját és európai uniós forrásokra támaszkodnak, valamint magán kockázati tőkebefektetést vesznek igénybe a vállalkozások, az érettebb cégek számára pedig az önerő mellett a banki hitelek a meghatározók – tájékoztat a K&H Bank.

a kkv-k már túl vannak a nehezén?

A vírusjárvány meglepő módon mérsékelten hatott a cégvezetők várakozásaira: nem sokkal maradnak el a hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel- és nyereségvárakozásai az előző év azonos időszakához képest – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb kutatásából. A cégek várakozásai továbbra is pozitívak: a következő egy évre  átlagosan 6,5 százalékos árbevétel-bővüléssel és 3,6 százalékos profitnövekedéssel számolnak.

50 millió forintot adományoztak a K&H Bank alapítványai

kórházi műszerekkel gazdagodik a Dél-pesti Centrumkórház

Az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Kormányzati Akciócsoport által indított segítünkegymásnak.hu felhívására reagálva a K&H Bank alapítványai 50 millió forinttal segítették a kiemelt járványkórházakat. Az összeg egyik feléből az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet egyedülálló baktérium- és vírusölő padlóburkolókat vásárolt, míg a további 25 millió forintot július 21-én a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet kapott kórházi műszerek beszerzésére. Az adományból olyan eszközöket szerezhetnek be, amelyek a vírusfertőzés leküzdését támogató immunterápiák kutatásához, illetve a már gyógyult betegek plazmájának felhasználásával a súlyos és kritikus állapotú betegek kezeléséhez járulnak hozzá.

a Team Plague győzelmével ért véget a K&H Junior Rocket League 2v2 Kupa

Kiélezett, izgalmas döntővel, méltó módon zárult az MTK Budapest által szervezett K&H Junior Rocket League öthetes e-sport verseny.