hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő regionális középdöntőinek következő állomása Kecskemét volt

Ezen a fordulón is számos izgalmas pénzügyi feladvány várt a diákokra

Idén hetedik alkalommal rendezte meg a K&H Csoport Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőjét. Április 6-án Kecskeméten a regionális középdöntőn mérkőzött meg Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye 96 diákja korosztályonként 5 csapatban. A középdöntősök igen felkészülten érkeztek a versenyre.

K&H: jól megy a “házhoz szállított” bankfiók

Egyre többen veszik igénybe a K&H távbankot, tavaly például 30 ezren intézték pénzügyeiket távbankárokkal a K&H-nál. Elsősorban a lakáshitel-, személyikölcsön-igénylésnél, valamint az online számlanyitásnál játszik főszerepet a távsegítség. A bank szerint a digitális megoldások térnyerése mellett a távbankári szolgáltatás is egyre fontosabb lesz a jövőben.

a kisebbek is helyzetbe kerülnek az uniós garanciával

Nagyot lendített a hazai vállalkozások hitelfeltételein az uniós európai beruházási terv részeként elérhető garancia (COSME). A garanciának köszönhetően a magasabb fedezeti kategória mellett akár tárgyi fedezet sem szükséges, ezért kedvezőbb feltételek mellett igényelhető a banki finanszírozás. A garanciaprogram sikerességét mutatja, hogy tavaly februári indulása óta a K&H több mint 17,5 milliárd forintnyi COSME garanciához köthető vállalkozói hitelt folyósított, amelynek harmada új beruházások megvalósítását szolgálja.

K&H: minden negyedik fiatal dohányzik

A fiatalok 40 százaléka dohányzik, 50 százalékuk viszont soha nem gyújtott rá - derül ki a K&H fiatalok jóléti indexéből. A kutatás szerint szélsőségek jellemzik ezt a kérdést a fiatalok táborában: valaki vagy egyáltalán nem dohányzik, vagy nagyon sokat. A fiatalok egészséghez, egészséges életmódhoz való hozzáállását vizsgáló felmérés szerint a többség alkalomszerűen sportol, 64 százalékuk próbál odafigyelni a táplálkozásra is, 11 százalékuk pedig kifejezetten tudatosan étkezik.

együtt mozdult az ország a gyermekekért

várakozáson felüli szavazat és rekordszámú nyertes a K&H gyógyvarázs területi pályázatán

Az egész országot megmozgatta a K&H gyógyvarázs területi pályázat, amelyen a helyi közösségek dönthették el, hogy a lakókörnyezetükben működő egészségügyi intézmények közül melyik gazdagodhasson a gyermekek mindennapi vizsgálatát és gyógyulását könnyítő műszerekkel, berendezésekkel. A 9 millió forintos támogatás sorsáról közel 240 ezer szavazat döntött, aminek köszönhetően az ország 25 gyermekegészségügyi intézménye kaphatott támogatást.

Szerencsi iskolások nyerték a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! vetélkedő különdíját – Több mint száz diák vett részt a budapesti osztálykiránduláson

A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő kiírója különdíjjal jutalmazta a szerencsi diákokat nevező Bolyai János Katolikus Általános Iskolát. Ezt a díjat az idei évben a hátrányos helyzetű térségekből legnagyobb számban pályázó iskolának ajánlotta fel a K&H Csoport. A díj egy egész napos budapesti pénzügyi tematikájú tanulmányi kirándulás volt.

Feszült versenyhangulatban telt a K&H Bank Vigyázz, Kész, Pénz! budapesti középdöntője

A Pest megyei és budapesti iskolások kiválóan teljesítettek a pénzügyi megmérettetésen

Ebben a tanévben hetedik alkalommal hirdette meg a K&H Csoport a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos pénzügyi vetélkedőt. A program célja az iskolások pénzügyi ismereteinek bővítése. Budapesti középdöntőben korosztályonként 5 csapat mérte össze tudását. A legjobb csapatok a júniusi országos döntőben folytatják a versenyt.

idén nem a hazai részvényekből fogunk meggazdagodni

Amilyen vonzók voltak tavaly a magyar részvények, idén annyira óvatosan kell velük bánni. A gyenge évkezdet után lemaradásban vagyunk régiós társainkhoz képest, és egyelőre a folytatás sem tűnik ideálisnak. A K&H Alapkezelő megmutatja, miért.  

az ipar lehet idén a foglalkoztatottság bővülésének motorja

Idén 10-ből 4 vállalkozás készül fizetésemelésre, az ipari szektorban azonban ez minden második cégre igaz – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Létszámbővítésre a kkv-k ötöde készül, leginkább az ipari szektor és a középvállalkozások álláshirdetéseivel találkozhatnak idén a munkavállalók.

újra látogathatók a kórházak

Idén szokatlanul hosszúra nyúlt az influenza miatt elrendelt kórházi látogatási tilalom, amit a déli megyékben felbukkanó kanyaró is súlyosbított. A mai naptól kezdve ismét látogathatók a K&H gyógyvarázs mesedoktor kórházak, így az ország 49 intézménye várja az önkéntes meseolvasókat.

K&H: elkeserítő adatokat produkáltak a gyorshajtók

a sebesség túllépése a leggyakoribb hiba

A vezetési hibák 36 százaléka gyorshajtásból fakad, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is. A sofőrök azonban odafigyeléssel csökkenthetik az autó fogyasztását – többek között ezek derültek ki a K&H Biztosító tavaly szeptemberben indított telematika projektjének részeredményeiből. Az 1 millió megtett kilométer után megvizsgált adatok alapján a leggyakoribb vezetéstechnikai hiba a gyorshajtás. A hivatalos statisztikákban is a legnagyobb aránnyal a gyorshajtásra visszavezethető balesetek szerepelnek, így a telematikai megoldások a közlekedésbiztonság szempontjából is fontos szerepet kaphatnak.

javulhat a kkv-k versenyhelyzete

Erősödhet a kkv-k piaci pozíciója, a vállalkozások negyede véli úgy, hogy egy éven belül javulhat versenyhelyzete – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Az élénkülésre nagy szükség van, hiszen a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában épphogy benne vagyunk a középmezőnyben, míg az Európai Unió tagállamai közül a sereghajtók táborát erősítjük.

hogyan gazdálkodjunk tavasszal is okosan gyerekeinkkel?

Az enyhe idő beálltával számos alternatíva adódik szabadidős tevékenységek terén. Érdemes kreatívnak lenni, hogy a gyerekeknek élvezetes és hasznos elfoglaltságot kínáljanak a szülők. Legyen szó kinti vagy benti programról, ezek jellemzően pénzbe kerülnek. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő meghirdetője annak járt utána, milyen lehetőségeket kínál a tavasz, és mi az ami komolyabb tervezést igényel a családok pénzügyi életében.

az örök befektetői dilemma: hozam vagy biztonság?

Ahány ház, annyi szokás. Különösen igaz ez a befektetésekre, hiszen mindenkinél más a megtakarítás nagysága, a befektetés célja, az időtáv, amelyre félrerakja pénzét, és az a kockázattűrő képesség, amellyel a piaci kamatok és árfolyamok változását higgadtan követni tudja. Ami azonban mindig közös: a lehető legkisebb kockázattal a lehető legnagyobb hozamot szeretnék elérni. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, érdemes a befektetői igényekre és a piaci környezetre egyaránt reagáló innovatív befektetési megoldások között szétnézni - tanácsolja a K&H.

K&H: viszik a lakáshiteleket és a CSOK-ot

Emelkedő pályán marad a lakossági hitelezés 2017-ben. A K&H előrejelzése szerint a jelzáloghitelezésben 14 százalékos növekedés várható, a személyi kölcsönök esetében pedig 15 százalékos bővülés lehet reális. A jelzáloghitel-piac nagysága 600 milliárd forintra rúghat, míg a személyi kölcsönök piaca elérheti a 240 milliárd forintot, a CSOK-igénylések pedig megközelíthetik a 90 milliárd forintot. A bank szakértői szerint túlzott eladósodástól azonban nem kell tartani.

A hazai pénzügyi kultúra fejlesztéséért részesült elismerésben a K&H Csoport

Idén több piaci szereplő, köztük a K&H Csoport vehette át a Magyar Bankszövetség szakmai elismerését, a pénzügyi kultúra nagykövete díjat, kimagasló társadalmi szerepvállalásáért. A nemzetközi Pénz7 programsorozat március eleji nyitóeseményén a szövetség kiemelte a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedőjét, mellyel a K&H Csoport   a pénzügyi tudás, kultúra fejlesztése és terjesztése terén végzett példamutató, elkötelezett munkájáért, a magyarországi Pénz7 kiemelkedően aktív intézményévé vált 2017-ben.  

K&H: így lehet méregdrága az ausztriai kiruccanás

A téli szezonban bekövetkezett balesetekre, köztük a síbalesetekre átlagosan 80 ezer forint kártérítést fizetett ki utasbiztosítás formájában a K&H. A legjelentősebb kiadást egy helikopteres mentés jelentette, amely 1,5 millió forintba került. A Biztosító szakértői szerint egyre tudatosabbak a magyar turisták, többen kötnek utasbiztosítást a külföldi utak előtt, amelyek átlagos díja tavaly 6756 forintot tett ki.

márciusi forradalom a tőzsdéken

A várakozásoknak megfelelően megtörtént a Fed idei első kamatemelése, és az első nagy európai politikai megmérettetésen, a holland parlamenti választásokon is túl vagyunk. A kamatemelést követően azonban ismét a politikai kockázatok kerülhetnek előtérbe: Európában a Brexit és a francia választások, Amerikában pedig Trump költségvetési politikájával kapcsolatos hírek mozgathatják a piacokat. Érdemes ezért most átmenetileg óvatosan nyúlni az európai részvényekhez, bármennyire is olcsónak tűnnek – tanácsolja a K&H.

lemaradóból hamarosan éllovas lehet a nyersanyagpiac

A nyersanyag befektetések az egyik a legjobb védelmet jelenthetik az emelkedő infláció ellen. A világgazdaságra most jellemző fellendülési időszakban a hosszú távú kilátások mindenképpen kedvezőek, ezért érdemes átgondolni a nyersanyag-befektetések súlyát a portfoliónkban – tanácsolja a K&H.

elismerésben részesült a K&H Biztosító

Az Év ügyfélbarát biztosítója versenyen második lett a K&H Biztosító - közölte a társaság, amely a versenyben az úgynevezett “nagy biztosítók”, azaz a legnagyobb piaci szereplők kategóriájában szerepelt.

Itt a tavaszi gardróbfrissítés ideje!

Tavasszal sok család szembesül a ténnyel, hogy bizony a tavaly hordott lengébb ruhák már nem jók a gyerekekre, kerékpárból is kényelmesebb lenne egy nagyobb, de még a focilabda is kilukadt. Az ezzel járó kiadások megterhelhetik a család pénztárcáját. A K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő kiírója tanácsa szerint, nem árt, ha időben gondolkozni kezdünk a probléma megoldásán, és az okos tervezésen.

A KBC/CBC hamarosan bevezeti az Android Pay megoldást a betéti kártyás fizetésekre a belga piacon

A KBC/CBC a betéti kártyás fizetések esetében hamarosan bevezeti az Android Pay szolgáltatást, így elsőként üdvözli a globális óriást, a Google-t a belga pénzforgalmi piacon.
A KBC/CBC összefogott az Android Pay-jel, a Mastercarddal és a Worldline-nal, hogy ügyfelei gyorsan, biztonságosan és könnyen fizethessenek mobil telefonjukkal.

K&H: mesterséges intelligencia segítségével bankolhatunk 2030-ra

A hitelezés fellendülése mellett a következő években a magyar bankszektorra a következő innovációs ciklus is vár. Az okostelefon-használók arányának dinamikus növekedésével a mobilbankolók száma is nő: a K&H 2016-ban megújított mobilbankját az év végéig több mint 58 ezren használták aktívan – derült ki a pénzintézet sajtótájékoztatóján. 2030-ra pedig akár már a mesterséges intelligencia is bekapcsolódhat a bankolásba: az ügyfelek egy virtuális asszisztenst faggathatnak számlájukról vagy a bank szolgáltatásairól. A K&H 2017-ig összesen 6 milliárdot költ digitális fejlesztésekre.

máris megkezdheti az idei kamatemelést a Fed

A március nemcsak a tavaszt, de egy Fed kamatemelést is hozhat – legalábbis most minden jel erre mutat. A szigorodó kamatkörnyezet egyelőre a részvénybefektetéseknek kedvez, így ebbe az irányba érdemes növelni portfóliónkat – javasolja a K&H.

a növekedés gyorsulását várja a K&H

A magyar gazdasági kilátások kedvezőek, a hazai bankpiac pedig erős hitelezési képességével és hajlandóságával aktív részese lehet a bővülésnek – állítja a K&H. Mivel régiós viszonylatban sem a lakosság, sem pedig a vállalatok nincsenek nagymértékben eladósodva, így a hitelezésen keresztüli gazdasági élénkülés lehetősége adott. A bank vezetői hangsúlyozták: a K&H a válságot követő években is aktívan hitelezett, és így lesz ez az elkövetkező időszak gazdasági fellendülése során is.

ezért nem járnak operába a fiatalok

Kevés fiatalnak adatik meg a lehetőség ma Magyarországon, hogy elit kultúrához tartozó eseményen vegyen részt, így nem csoda, ha nehezen értik és szeretik meg a műfajt. A K&H a hátrányos helyzetűekért program célja, hogy az elmaradott régiókban élő gyermekek is eljuthassanak ilyen előadásokra, mivel ezek nagyban fejlesztik a gyermekek kreativitását,  hozzájárulnak lelki fejlődésükhöz, és így növelhetik esélyeiket felnőttkorukra.

bezuhant a kkv-k beruházási szándéka

Nagyot zuhant a vállalkozások beruházási hajlandósága, jelenleg a cégek mindössze 42%-a tervez valamilyen fejlesztést a következő egy év során – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. A célokat tekintve némi átrendeződés történt, jelenleg elsősorban informatikai beruházásokra készülnek a cégek, amit a gépjárműflotta fejlesztése követ, miközben az elmúlt fél évben élen álló gépek, berendezések korszerűsítése visszaesett a harmadik helyre.

a kecske is lakjon jól, de a káposzta is maradjon meg

hozamot és biztonságot akarnak a befektetők

Nyakunkon az infláció, így muszáj kockázatosabb befektetési eszközöket választania annak, aki keresni akar befektetéseivel. Hogyan oldható ez meg akkor, amikor a biztonság még mindig az elsődleges szempont, ha befektetésekről döntünk – a K&H megmutatja.

idén a kisvállalkozásoknak mehet a legjobban

Visszafogottabb pénzügyi várakozással indítják az évet a hazai kkv-k, idén átlagosan 5,5%-os árbevétel és 3,2%-os profitnövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Pénzügyeik idei alakulását tekintve a kisvállalkozások a legoptimistábbak.

K&H: 10-ből 4 magyar várja a betörőket

A közbiztonság javulására számítanak a magyarok a következő években - derül ki a K&H biztos jövő indexéből: 31 százalékuk szerint 5 éves távlatban javulhat a helyzet Magyarországon. A lakásbetörés a magyarok 39 százaléka szerint reális veszély, a nők és az alacsony jövedelműek tartanak ettől a leginkább.