hírek és hivatalos közzétételek

nem található sajtóhír

az átalakuló Ázsiára érdemes befektetésként is odafigyelni

A világ legnépesebb régiójának fogyasztása egyre növekszik, amelyet befektetési szempontból is érdemes kihasználni. A K&H változó Ázsia tőkevédett alap olyan nemzetközi nagyvállalatok részvényeiből kínál részesedést, amelyek stabil fejlett piaci háttérrel, ugyanakkor az ázsiai régióban dinamikus növekedési potenciállal bírnak.

Legjobb Ügyfélélmény Projekt 2014 díjat nyert a K&H távhitelezési programjával

2015. március 6. – Első helyezést ért a K&H Csoport ügyfélélményt növelő, innovatív távhitelezési programjával a Develor által meghirdetett Best CX Project Award (Legjobb Ügyfélélmény Projekt 2014) pályázaton. A tavaly február óta igénybe vehető, akár videókonferencián is lefolytatható személyre szabott hiteltanácsadási szolgáltatás eredményeképpen kétszer annyian kértek tanácsot a szakértőktől a szolgáltatást nyújtó bankfiókokban.

az adótörvény módosítása elvette a cégek kedvét a cafeteriától

Az adótörvény változások ismeretében a hazai kkv-k mindössze 42%-a tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak idén. Ezzel a korábbi javuló trend után rég nem látott mélységbe zuhant a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. A középvállalkozásokra azonban egyelőre kevésbé hatnak az adószabály változások, náluk immár fél éve növekszik a béren kívüli juttatással kalkulálók aránya – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Amerika erős gazdasága pénzt hozhat a magyar befektetőknek is

Az Egyesült Államok gazdasága a korábbinál lassabb, de stabil növekedési ciklus közepén továbbra is biztos lábakon áll. A gazdasági növekedés legfontosabb mozgatórugója a lakossági fogyasztás, amely az alacsony energiaárak és munkanélküliség, valamint a bővülő jövedelmek következtében egyre erősödik. Ennek köszönhetően az amerikai vállalatok profitja is stabilan növekszik. A K&H erős Amerika alap ebből a kiegyensúlyozott növekedésből, az Egyesült Államok Magyarországon is jól ismert óriásvállalatainak teljesítményéből nyújt részesedést.

mire költenek a fiatalok?

Míg a 14-18 évesek bankszámláján általában közel 24 ezer forint van és körülbelül 1600 forintot költenek bankkártyával egy hónapban, addig a 18 év feletti, de még nem kereső fiatalok egyenlegének átlaga közel 54 ezer forint. Ez utóbbi korcsoport átlag havi 9000-et költ. De vajon mire? A kártyahasználati jellemzők szerint elsősorban élelmiszerboltokban, ruhaboltokban, gyorséttermekben és utazások során kerül elő a bankkártya.

ilyen profitra számítanak idén a nagyvállalatok

Egyre kevesebb hazai nagyvállalat látja úgy, hogy idén növekedni fognak árbevételeik, ráadásul ők is csak szerényebb árbevétel-növekedéssel számolnak - derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index kutatás legfrissebb adataiból. A visszafogottabb várakozások mögött az áll, hogy a belföldi árbevételre vonatkozóan mérsékeltebb növekedést prognosztizálnak. Az idei évre átlagosan 2,75%-os bevétel-növekedést és 2,2%-os profit bővülést várnak a nagyvállalatok.

közel 2 millió forint sporteszköz-támogatás az Abaúj-hegyközi, a Bodrogközi és a Sellyei kistérség oktatási intézményeinek

Az alsóberecki óvoda, valamint a gönci, a sellyei, a tiszakarádi és a vajszlói általános iskola lettek a K&H a hátrányos helyzetűekért program sporteszköz-pályázatának díjazottjai. A K&H Csoport felajánlása nyomán az öt intézmény együttesen 2 millió forint értékű támogatásban részesül.

együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Tej Terméktanács

Együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

erős évkezdet a befektetési alap piacon

áramlik a pénz a vegyes és a kötvényalapokba

„Erősen indult az év a befektetési alap piacon, több mint 62 milliárd forinttal növekedett a befektetési alapok állománya. Ez főként annak tudható, hogy felgyorsult a beáramlás a kötvény és a vegyes alapokba, e két alaptípusban több mint 42 milliárd forint megtakarítást helyeztek el. Ez az irány továbbra is jó lehet, mivel márciusban újabb kamatcsökkentésre lehet számítani” – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

tovább bővül az NHP

„Újabb lendületet adhat a Növekedési Hitelprogramnak, hogy az MNB legutóbbi bejelentése szerint a kedvezményes hitel további nyújtása mellett a kkv szektor szereplőinek kockázatát is kis részben átvállalja. Ezzel tovább bővülhet a hitelfelvevők köre, és kisebb, kevésbé tőkeerős vállalkozások is részt tudnak venni a programban” – nyilatkozta Hodina Péter, a K&H Vállalati ügyfélkapcsolatok igazgatóságának vezetője.