minden, amit az 5 százalékos lakáshitelről tudni kell

2025. március 12.
Az utóbbi hetekben sokakat az 5 százalékos lakáshitel tart lázban, ami nem is véletlen, hiszen, ha saját otthonhoz akarunk jutni, az esetek nagy részében ehhez valamilyen hitelkonstrukcióra is szükségünk lesz. Ez a hitel azonban nem érhető el mindenki számára: lássuk, kinek jelenthet megoldást ez az új konstrukció és pontosan mik az igénylés feltételei!

5 százalékos lakáshitel

a kamat és a THM

Amikor a lakáshitel kalkulátor segítségével próbáljuk megtalálni a számunkra legkedvezőbb hitelt, elsőként a havi törlesztőrészleteket ellenőrizzük, a következő kérdés azonban az, hogy összesen mekkora összeget kell a bank számára visszafizetnünk. Ennek megértéséhez két fogalommal kell tisztában lennünk: ezek a kamat és a THM.

Amikor hitelt veszünk fel, a kölcsönt nyújtó pénzintézet egy meghatározott összeget biztosít a részünkre, melyet aztán részletekben kell visszafizetnünk. Ezt az összeget bankunk a futamidő alatt nem tudja használni, ráadásul bizonyos kockázatot is vállal arra az esetre, ha a részleteket nem tudjuk törleszteni, ezért cserébe évente meghatározott százalékú kamat fizetésére vagyunk kötelesek.

A kamaton túl a hitelszerződés megkötésével kapcsolatban egyéb díjakat is ki kell fizetni ezeket is meg kell ismerni a szerződéskötés előtt. A THM, vagy Teljes Hiteldíj Mutató egy egységes, minden hitelező által kötelezően használt mutató, amiből megtudhatjuk, hogy a hitel felvétele után egy év alatt a kamattal és díjakkal együtt százalékos mértékben mekkora teherre számíthatunk a tőke visszafizetésén túl. A kamaton felül létező egyéb, járulékos költségek lehetnek a hitelbírálati díj, a folyósítási járulék, a bankszámlavezetési, az értékbecslési díj, a közjegyzői díj, valamint a helyszíni szemle, az ingatlan-nyilvántartási eljárás és a tulajdoni lap díja is.

Az alábbiakban összefoglaljuk, kinek milyen esetekben lesz lehetősége igénybe venni ezt a hitelfajtát, ami maximum 5%-os kamatozású lesz az első 5 évben.

az 5 százalékos lakáshitel

A kamatfizetési kötelezettség nem egy, az ügyfeleket terhelő büntetés: a banknak ebből származik a működéséhez szükséges bevétele és ez a hitelkihelyezés során vállalt kockázatuk ellenértéke is. Éppen ezért az 5 százalékos kamatozású lakáshitel sem érhető el mindenki számára: ehhez bizonyos feltételeknek teljesülniük kell.

a hitel feltételei

Az első és legfontosabb feltétel, hogy az 5 százalékos lakáshitel igénylése életkorhoz kötött: kizárólag azok számára elérhető, akik a 35. életévüket még nem töltötték be, és első lakásukat szeretnék megvásárolni, hiszen a cél elsősorban a családalapításhoz vezető egyik lépés, az önálló otthon megteremtésének elősegítése. Ebben a folyamatban a bankszektor egy kedvező kamatozású lakáshitel biztosítása révén tud részt venni.

Az energiahatékony otthonok iránti kereslet növelése és a környezetvédelmi problémák egyre sürgetőbbé válása indokolja azt, hogy a hitelt kizárólag energiatakarékos – legfeljebb 68 kWh/m2/év primerenergia-igényű és minimum A+ energetikai besorolású – lakások vásárlása esetén lehet igényelni, feltéve, hogy az legfeljebb 60 négyzetméteres, a négyzetméterár pedig 1,2 millió forint alatt van.

A kedvezményhez a bankok önkéntesen csatlakozhatnak, és jó hír az, hogy az igénylés esetén nincs folyósítási-, és hitelbírálati díj. Az 5 százalékos lakáshitel korlátozott ideig lesz elérhető: a bankok a 2025. április 1. és 2025. október 31. között hiánytalanul benyújtott hitelkérelmek esetén vállalják a kedvezmény biztosítását. További fontos szempont az is, hogy a kedvezményes kamat nem a futamidő végéig, csupán az első 5 évre szól, így ennek leteltét követően magasabb THM-re számíthatunk.

jogosultak vagyunk?

A sok információból nem könnyű kiszűrni, hogy pontosan ki lehet jogosult a kedvezményes, 5 százalékos kamattal elérhető lakáshitel igénylésére. Az alábbi lista ebben nyújthat segítséget: ellenőrizzük, hogy az itt felsorolt valamennyi feltételnek megfelelünk-e!

  • az igényléskor még nem töltjük be a 35. életévünket,
  • a kiszemelt ingatlan az első lakásunk lesz,
  • az ingatlan legalább A+ energetikai besorolású,
  • a lakás négyzetméterára legfeljebb 1,2 millió forint,
  • a megvásárolandó ingatlan mérete maximum 60 négyzetméter, vagy ennél kisebb,
  • az igénylésre 2025. április 1. és 2025. október 31. között szeretnénk sort keríteni.

Ha valamennyi kérésre igennel válaszoltunk, a kedvezményes hitel igénylésére esélyesek lehetünk.  Ne felejtsük el azonban, hogy a végleges hitelbírálatot mindig az adott Bank végzi el a saját belső szabályrendszerük alapján.

mit tehetünk akkor, ha nem vagyunk jogosultak az 5 százalékos lakáshitelre?

Ha például nem az első lakásunkat vásároljuk, vagy nagyobb ingatlanra vágyunk, esetleg annak négyzetméterára haladja meg az előírt összeget, akkor sincs probléma, hiszen számos kedvező lehetőség közül válogathatunk, érdemes tehát áttekinteni a K&H lakáshitel ajánlatát.

A K&H zöld lakáshitel 6,5 és 8,0 százalék közötti THM-mel vehető igénybe építkezésre, új ingatlan vásárlásra vagy korszerűsítésre. A bank visszatéríti részünkre az energetikai tanúsítvány árát 40.000 forintig, ha pedig a szerződésben írt Zöld feltételek teljesülnek, akár 1,0 százalékos kamatkedvezményt kaphatunk.

Emellett igényelhetünk vásárlásra vagy építésre, felújításra fordítható, változó vagy végig fix kamatozású Minősített Fogyasztóbarát jelzáloghitelt, melyhez induló díjkedvezményeket is kaphatunk; 3,2 százalékos THM-mel továbbra is elérhető a CSOK Plusz államilag támogatott hitel akár 50 millió forintig, a babaváró hitel, melyre kamattámogatással mindössze 0,6 százalékos THM vonatkozik, de akár meglévő hiteleinket is kiválthatjuk egy lakáshitel segítségével, érdemes tehát végigböngészni a K&H ajánlatait!

K&H lakáshitel – THM: 6,5-8,6%
K&H babaváró hitel – THM kamattámogatással: 0,6%, THM kamattámogatás nélkül: 9,9%
K&H zöld lakáshitel – THM: 6,5 -8,0%
Minősített Fogyasztóbarát jelzáloghitel
CSOK állami támogatások és hitelek, CSOK plusz államilag támogatott hitel – THM: 3,2%

 

Használd a K&H kalkulátorát & valósítsd meg lakásterveidet kedvező kamatok mellett!

K&H lakáshitel

Jelen tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. A termék részletes leírását, illetve feltételeit a vonatkozó ügyfélszerződés, a Lakossági hitelek Általános Szerződési Feltételei, a K&H Bank Üzletszabályzata, valamint az aktuális hirdetmények tartalmazzák, melyek megtekinthetők a bankfiókokban és a www.kh.hu internetes weboldalon. A termékre vonatkozó egyéb részleteket és a hatályos hirdetményt megtalálhatod a termék oldalon található "dokumentumok" címszó alatt. A hirdetésben szereplő kamatok, díjak, költségek, értékei az aktuális Hirdetmény, - THM értékei a hatályos "6a. sz." Függelék - szerint kerültek megállapításra. A kölcsönszerződés megkötése minden esetben a Bank által végzett hitelbírálat függvénye. A hirdetésben szereplő lakáshitel THM értékek az aktuális Hirdetmény szerint kerültek megállapításra, illetve a hatályos jogszabály figyelembevételével, 5 millió forint hitelösszeg és 20 éves futamidő mellett. A feltételek változása esetén a mértékük módosulhat. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát.

A termék részletes leírását és feltételeit a babaváró támogatásról szóló 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet, továbbá a vonatkozó ügyfélszerződés, a Lakossági Hitelek Általános szerződési feltételei, az Üzletszabályzat, valamint a 44/2019. (III.12.) Korm. rendelet alapján nyújtott K&H Babaváró hitel kondícióiról Hirdetmény tartalmazzák, amelyek megtekinthetők a bankfiókokban és a kh.hu internetes oldalon. A kölcsönigényléshez szükséges dokumentumokról részletesen a kh.hu internetes oldalon tájékozódhat, illetve további információt bankfiókjaink nyújtanak. A szerződéskötés minden esetben a Bank által végzett hitelbírálat függvénye. A hirdetésben szereplő babaváró kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtjuk. A hirdetésben szereplő THM értékek az aktuális Hirdetmény szerint kerültek megállapításra, illetve a hatályos jogszabály figyelembevételével, 10 millió forint hitelösszeg és 20 éves futamidő mellett. A feltételek változása esetén a mértékük módosulhat. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát.

Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, célja pusztán a figyelem felkeltése. A kondíciók módosításának jogát a Bank fenntartja. A termék részletes leírását és feltételeit a 16/2016. (II. 10.) számú az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló, 17/2016. (II. 10.) számú a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló Kormányrendelet, a vonatkozó ügyfélszerződés, a Lakossági Hitelek Általános Szerződési Feltételei, a K&H Bank Üzletszabályzata, valamint az aktuális hirdetmény tartalmazza, melyek megtekinthetők a bankfiókokban és a kh.hu internetes oldalon. A hirdetésben szereplő THM értékek az aktuális Hirdetmény szerint kerültek megállapításra, illetve a hatályos jogszabály figyelembevételével, 5 millió forint hitelösszeg és 20 éves futamidő mellett. A feltételek változása esetén a mértékük módosulhat. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát.

A hirdetésben szereplő két vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás. A hirdetésben szereplő családi otthonteremtési kedvezmény és Adóvisszatérítési támogatás Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás.

otthonteremtési program

lakáshitel kalkulátor

lakáshitelek alacsony törlesztőrészlettel!
forint
év